WIWE: információval a hirtelen szívhalál megelőzéséért

Vértes János Andor, 2017. október 3. 13:30


2016 novemberében volt a sajtóbemutatója annak a zsebben hordozható kis készüléknek, amely a 12 elvezetéses EKG I csatornájával egyenértékű mérése alapján megrajzolja szívünk EKG-görbéjét, felismeri a pitvarfibrillációt és a kamrai heterogenitás - akár hirtelen szívhalált okozó - kóros mértékét, ezen kívül képes mérni a vér oxigénszintjét, számolja a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló. Közel egy évvel a sajtóbemutató után módunkban állt kipróbálni (nagyképűbben mondva: tesztelni) is a WIWE-ot.

Mindenek előtt nem árt leszögezni: ez a maga nemében egyedülállóan sokoldalú eszköz önmagában nem életmentő, mint mondjuk egy defibrillator, de az esetleges baj időben történő észlelése meghosszabbíthatja az életünket. Sok ilyen orvosi műszer lopózott már be a háztartásokba: a legáltalánosabban használt talán a hőmérő, de sokaknál van otthon vérnyomás- vagy vércukor mérő is, és bár ezek sem gyógyítanak, ezeknél senki nem vonja kétségbe a nagyfokú hasznosságot, segítségükkel felkészültebben fordulhatunk a szakorvoshoz, akkor és csak akkor, amikor kell.
 
Az okostelefonok és a velük Bluetooth-on vagy vezetéken keresztül párbeszédet folytató egészségügyi mérőműszerek kitágítottak az otthoni egészségügyi műszerek körét, amelyek közül a WIWE a szívünkről feltérképezhető információkat vette célba.
 
Ezek közül a legegyszerűbb a percenkénti szívverések száma, a pulzus. Ez 50 és 80 között normális, de az élsportolóknál a 35/perces pulzust sem kell „bradycardiának” (azaz vészesen alacsonynak) tekinteni, míg erős fizikai igénybevételt követően a 120-130-as pulzus sem „tachycardia”. A készülék persze a normális intervallumtól eltérést jelzi (sárga színnel a kismértékűt, pirossal a nagyobb mértékűt), s ezt nekünk kell összevetnünk a körülményekkel. Ha semmi nem indokolja, akkor bizony a brady- és tachycardia a kardiológusra tartozik, a méréssel hozzá kell fordulnunk.
 
Egyébként épp a pulzus a legelső, amire rátalál a tíz másodpercig ránk hangolódó, majd utáni a mérést egy perc alatt elvégző eszköz, szívünk percenkénti összehúzódását – valamint a véroxigén szint értékét – már mérés közben is látjuk, de ugyancsak mérés közben rajzolódik ki EKG-görbénk is.
 
Pulzusmérő sok van (egyebek mellett az okos órák szinte folytonosan mérik a szívösszehúzódásaink számát), ezért tehát nem lett volna érdemes ezt a műszert kifejleszteni. Talán pusztán az EKG görbéért sem, bár ezen a téren már korántsem egyenértékű a piacon található otthoni használatra szánt kütyük teljesítménye, itt bizony számít a szoftverbe beépített tudás és tapasztalat, ami Dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanárnak (aki a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központjának elnöke, az MTA doktora) és munkatársainak több éves kutatómunkája nyomán érett a 99%-os pontosságot megközelítő fejlettségi szintre.
 
Bevallom, az ElektroKardioGráfia számomra eddig értelmezhetetlen volt, hiába pillantottam EKG-görbémre, az soha nem árulta el nekem, hogy egészséges-e a szívem, vagy sem. Ez a kis készülék azonban tudományos ismeretterjesztést is végez, elmagyarázza, hogy mit kell nézni a görbén, és milyen következtetéseket vonhatunk le belőle a szív- és érrendszer állapotára vonatkozóan. 
 
 
A legfontosabb, hogy az egyes hullámok (az elektromos inger hatására történt szívösszehúzódások), amiket az ábrán a P, Q, R, S, T betűk jelölnek, milyen ütemben váltják egymást, mennyi idő telik el a P-től a Q-ig (P-Q intervallum), a Q-tól az S-ig (QRS) vagy a Q-tól a T-ig (QT). Mindegyikre van ugyanolyan elfogadhatónak tekinthető alsó és felső határ, mint mondjuk a pulzusra, és az ettől való kisebb vagy nagyobb mértékű eltérést a már említett sárga illetve piros színnel jelzi a készülék. Nekem például egy mérésnél egyszer a QRS (az elektromos ingerület szívkamrákon való áthaladásának teljes ideje) lógott ki egy ici-picit felfelé a tartományból (60-100ms helyett 104-et mértem), máskor meg PQ (a pitvari és kamrai aktiváció között eltelt idő) volt csekély mértékben lassú (120-200 ms helyett 210 ms). Szerencsére a QTc érték (ami a kamrák depolarizációja, majd az aktívált állapotból a nyugalma helyzetbe történő visszatérése közti idő) mindig zöld volt, azaz benn maradt a határértékek között. Nem állítom, hogy ezzel meg lehet spórolni az orvosi egyetem elvégzését, de valaki vagy elfogadja, hogy ami zöld az jó, ami piros, azzal meg kardiológushoz kell szaladni, sárgánál meg kicsit sűríteni kell a méréseken, növelni az odafigyelést, vagy tovább tanulmányozza a mobiltelefonon a görbékhez tartozó infókat, hiszen ezekből sok titkot meg lehet tudni az EKG-görbékről, és általuk a szívünk működéséről. Az orvos pedig olyasmit tudhat meg szívünk állapotáról, amit esetleg a rendelőben végzett EKG mérésből nem, hisz ezzel a készülékkel épp a rosszullétünk során végezhetünk egy kontrollmérést, míg addigra, amire eljutunk az orvoshoz, sok esetben elmúlik a rosszullét, helyreáll az EKG-görbe, és az orvos nem látja, hogy mi a baj.
 
 
Ez a „real time”, vagyis a baj pillanatában, azzal egyidejűleg mért adat még fontosabb a szabálytalan szívritmus esetén, amikor felmerül a pitvarfibrilláció gyanúja. Ha tehát az AR (aritmia) mező piros a mérés után, nem árt sürgősen felkeresni a kardiológiát, ugyanis ha beigazolódik a gyanú, az megközelítőleg ötszörös stroke-kockázatot jelent.
 
 
A fentiek mellett a készülék méri a szívizomsejtek elektromos labilitását is, amit „kamrai repolarizációs heterogenitás”-nak neveznek. Ha ez az érték megnő, az növeli a veszélyes ritmuszavarok valószínűségét.
 
 
Ha belegondolunk abba, hogy a szív pumpáló munkájának nem az egyenletesség, gyorsaság és a többi mért funkció a legfőbb feladata, hanem az, hogy az oxigén az érhálózaton keresztül eljusson mindenhova a szervezetünkön belül, akkor még egy nagyon fontos paraméter van, amit mérni kell, ez a vér oxigénszintje, más szóval az oxigénszaturáció. Ez 95 és 100% között normális, ha 95%-nál alacsonyabb az érték, akkor baj van, ha sokkal alacsonyabb, akkor nagy baj. Erről megint csak kapunk jelzést, és megint csak zöld, sárga vagy piros színkóddal.
 
Az alkalmazás egyik plusz erénye, hogy a mérést akár azonnal elküldhetjük e-mailben orvosunknak, hozzátéve a körülményekre vonatkozó megjegyzéseinket (a mérés sportolás után történt-e, megelőzte-e alkohol vagy koffein fogyasztás, párosult-e állapotunk rossz közérzettel, éreztünk-e szabálytalan szívverést, légszomjat, mellkasi fájdalmat vagy szédülést). Fontos információ még a mérés előtt bevett gyógyszer is, vagy bármi, amit mi lényegesnek tartunk, hiszen akár a korunk vagy a testsúlyunk is befolyással lehet arra, hogy esetünkben mi a „normális”, és mi az attól eltérő. Egyébként épp a körülmények befolyása miatt semmiképp se ijedjünk meg mondjuk az első mérésnél tapasztalt piros jelzésnél, vagy egy-egy elszigetelt riasztásnál, nyugodt körülményeket teremtve a mérést meg kell ismételni, a készülék használatát – még ha egyszerű is – kicsikét meg kell tanulni, az orvoshoz pedig igazából csak akkor érdemes szaladni, ha rendszeresen a korábbiakhoz hasonló rossz adatokat mérünk... (Ha már kezelés alatt állunk, akkor persze könnyebb a dolgunk, hiszen az orvos elmondja, hogy mikor mire figyeljünk, és azt is, hogy ő mire kíváncsi, mikor osszuk meg vele a mérés eredményét e-mailben vagy személyesen.)
 

Az okostelefonos WIWE alkalmazás el is tárolja a mért adatokat, így folyamatosan figyelhetjük a változást is, ami egy orvos számára a legfontosabb információ. Az elmentett adatok névhez rendelhetők, így külön-külön minden családtagunk szívét diagnosztizálhatjuk egyetlen készülékkel, és ha ellátogat hozzánk a nagymama, vagy egy szívére panaszkodó vendéget fogadunk, bármikor lebonyolíthatunk egy-egy alkalmi mérést is úgy, hogy ez a vizsgálat ne keveredjen bele a családtagok adatsoraiba.
 
A készülék otthoni használatának célja természetesen minden szívbaj megelőzése, és ezt célozza az egyéb eszközökben (pl. a magában a telefonunkban) is fellelhető lépésszámláló, testtömeg index kiértékelés, és a folyamatos bíztatás a sportolásra, az egészséges életmódra. Igazából a készülék akkor a leghasznosabb, ha sohasem vesszük hasznát, vagyis ha nem szükséges a mért értékek miatt orvoshoz fordulnunk, mert jó egészségben tartjuk a szívünket. Ám ha mégis... Nos, ezt nem hinném, hogy érdemes külön is körül járnunk, erről igazából azok tudnak beszélni, akik használják, mert veszélyeztetve vannak. Például Majoros Péter, azaz Majka, akinek szívét veleszületett, jóindulatú szívritmuszavara miatt már kétszer meg kellett operálni az elmúlt években. Ráadásul élete nem nevezhető stresszmentesnek, ám mégsem aggódik: „Ez a készülék nekem biztonságérzetet ad. Ha rosszul érzem magam, akkor gyorsan mérek egyet a WIWE-val. Ha baj van, hívom a kardiológusomat”.
 

Ha már teszteltük a készüléket, a kissé szakmai részletek után emeljük ki az esztétikát! A magyar találmányok általában okosak, de ritkán szépek, ám ez a kütyü vetekszik akár az Apple-designjával is, (kifejezetten jól mutat egymás mellett az iPhone és a WIWE). A másik, amit szíves örömest hangsúlyoznék, az a használat egyszerűsége, ami egy ilyen sokrétű orvosi műszer esetén igazán nagy szó. Az alkalmazás gyorsan (és ingyenesen) letölthető a telefonhoz tartozó app-áruházból, és ezt követően – akár a használati utasítás elolvasása nélkül – maga az applikáció mindent megmutat, mindenben eligazít, megtanít az okostelefonos okos készülék okos használatára. Maga a készülék nem olcsó (áfástól megközelíti a százezer forintot), de ha körül nézünk egy orvosi műszerboltban, akkor láthatjuk, hogy egy egycsatornás házi EKG műszer ennél 30-40 százalékkal drágább, és bizony egy bevizsgált egyszerű vérnyomásmérőért is ki kell fizetnünk ennek az összegnek a negyedét…
 
Megkérdeztük a gyártó céget, az egri Sanatmetal-t arról is, hogy mitől tartják a világon egyedülállónak a WIWE-ot, hiszen mások is előrukkoltak már hasonló, okostelefonhoz csatlakoztatható EKG-készülékekkel. Csörghe Ádám marketingmenedzser válasza: 
 
“Valóban létezik számos készülék nemzetközi szinten, de három alapvető szempont miatt tartjuk (és nem csak mi, egy pártatlan amerikai orvos írta ezt a teszt cikket) a WIWE-ot a legnagyobb tudású mobil EKG-nak jelenleg a piacon. Egyrészt, fontos tisztázni, hogy egy mobil EKG eszköz rendelkezik-e CE és/vagy FDA jellel orvosi műszer kategóriában (a CE jel az EU-ra, az FDA az USA-ra vonatkozó szigorú engedély). Ennek hiányában ugyanis többé-kevésbé egy játékszerről beszélünk. A WIWE rendelkezik a CE jellel orvosi műszer kategóriában és az FDA megszerzése is folyamatban van. A másik fontos szempont az EKG mérés pontossága: a WIWE klinikai szintű EKG-t mér, kiértékelési pontossága szintén a legmagasabb világviszonylatban (az algoritmus folyamatos továbbfejlesztése révén a legfrissebb adatunk 98.69% egy szigorú, 10.000 mérésből álló teszt után). A harmadik egyedülálló előny a szívegészség vizsgálat kiterjedt volta. A WIWE nem csupán EKG-t és ritmuszavart mér, hanem pitvarfibrillációt (az egyik legveszélyesebb ritmuszavar, mely a stroke esetek egy ötödéért felel), oxigénhiányt, pulzust és a világon egyedülálló módon a hirtelen szívhalál kockázatát is kimutatja, melyet a szívizom állapotából jelez.  Ráadásként hadd említsem a kockázatbecslés módját is: egyrészt színkódokkal jelezzük a kockázat erősségét (zöld, sárga, piros), másrészt szöveges kiértékelés is készül. Ez már ugyan nem technikai rész, de nagyon fontosnak tartottuk, hogy ne csak annyit közöljünk a felhasználóval, hogy a kockázat fennáll, vagy sem, hanem minél részletesebb, ugyanakkor közérthető is legyen az értékelés.”
 
 
A tesztidőszakban a készüléket cégünk standján - a közelmúltban megrendezett Internet Hungaryn - a közönség is kipróbálhatta, de akik alávetették magukat a vizsgálatnak, mindannyian “jószívűnek” bizonyultak, így konkrét életmentésről nem tudunk beszámolni. Szó, ami szó, ezt olyan nagyon nem sajnáljuk, azt hiszem: jobb is így, maradjon is így!