„Egymillió telefon a bolygóért” névvel indul új program

Kütyü Magazin, 2022. november 22. 15:22

Globális együttműködés valósul meg a Vodafone Group és a legnagyobb civil természetvédelmi szervezet, a WWF között. Az együttműködés keretében a WWF és a Vodafone közösen dolgozik azon, hogy a távközlési szolgáltató 2040-re elérje a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást, aktívan részt vegyen az e-hulladék felszámolásában és a körforgásos gazdaság megerősítésében a mobilkészülékek piacán. A partnerek közösen indították el az együttműködés részeként az „Egymillió telefon a bolygóért” programot.

Egy felújított okostelefon megvásárlásának karbonlábnyoma körülbelül 50 kilogramm szén-dioxidnak felel meg, így egy hasonló kategóriájú, újonnan gyártott okostelefonhoz képest 87 százalékkal kisebb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz, illetve közel 80  kilogramm nyersanyag kibányászásától kíméli meg a bolygót.*  A Vodafone és a WWF partnersége keretében indított új program a becserélt, felújított és újrahasznosított készülékek számának növelésével támogatja a Vodafone körforgásos gazdasági stratégiájának megvalósítását.

A program arra ösztönzi a Vodafone európai és afrikai vásárlóit, hogy használt telefonjaikat a csereprogram keretében adományként vagy felelős újrahasznosítás céljából juttassák vissza a vállalathoz. 2022. november 22-től a Vodafone minden egyes leadott telefon után 1 angol fontnak megfelelő összeggel támogatja a WWF természetvédelmi projektjeit világszerte. 

A program összhangban áll a Vodafone vállalásával, hogy 2040-re elérje a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást a teljes értékláncán, miközben támogatja üzleti ügyfeleit abban, hogy karbonlábnyomukat 350 millió tonnával csökkentsék 2030-ig. A Vodafone jelentős szerepet vállal a készülékekből származó hulladéktermelés visszaszorításában is, és aktívan tesz annak érdekében, hogy 100 százalékban újrafelhasználja, továbbértékesítse vagy újrahasznosítsa a cégcsoport működtetése során keletkező hulladékot.

A Vodafone és a WWF hároméves partnersége során a Vodafone európai és afrikai piacain is stratégiai kezdeményezések indulnak, melyek között lesznek olyan alkalmazások, amelyek segítenek a Vodafone ügyfeleinek fenntarthatóbb döntéseket hozni, valamint olyan projektek Dél-Afrikában, Németországban és az Egyesült Királyságban, amelyek a mobiltechnológiát használják a természetvédelmi és fenntarthatósági kihívások megoldására. 

A WWF globális szakértői hálózata is segíti a szolgáltatót környezetvédelmi kérdésekben és az éghajlat- és természetvédelmi katasztrófák elleni küzdelemben való vezető szerepvállalásban. 

A Vodafone Group környezetvédelmi tevékenységeiről és eddigi eredményeiről további információ itt érhető el: https://www.vodafone.com/sustainable-business/our-purpose-pillars/planet 

__________________

* A forrásként használt életciklus-elemzés (Erwann Fangeat, ADEME, et al, Assessment of the environmental impact of a set of refurbished products – Final Report (2022)) úgy találta, hogy egy 2 évig használt felújított telefon szén-dioxid-egyenértékű kibocsátása évente 24,6 kilogrammal kisebb, mint egy három éven át használt, új készülék azonos mérőszáma (ld. az elemzés 64. oldalán szereplő eredményeket). Kétévnyi használat esetén ez nagyjából összesen 50 kg CO2e megtakarítást jelent. A tanulmány szerint egy felújított telefon 87 százalékkal alacsonyabb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz – vagyis 87 százalékkal kisebb a globális felmelegedési potenciálja (GWP) – egy új készülékhez képest. A forrás azt is kijelenti, hogy egy felújított telefon megvásárlásával és használatával 76,9 kilogrammal csökken a kitermelendő nyersanyag mennyisége (ld. 64. old). A tanulmány a következő linken érhető el: https://librairie.ademe.fr/dechets-economie-circulaire/5833-assessment-of-the-environmental-impact-of-a-set-of-refurbished-products.html