Piacon a 16 gigás Ouya játékkonzol

Czipperer Dia - 2014. február 3.

2013-ben számos androidos játékkonzol bukkant fel, köztük az Ouya is, melynek 8 gigás változata már debütált a piacon. Most a 16 gigás modell is megérkezett.

Még nyáron mutatkozott be a piacon az Ouya játékkonzol: egészen pontosan június 25-én. Akkor 99 dolláros áron indult útnak, 8 GB belső tárhellyel. Majd novemberben jött a limitált kiadású fehér változat, amely már 16 gigás volt. Most azonban tömegesen is elérhető ez a kiadás.

A vállalat 129 dolláros kezdőáron kínálja androidos játékkonzoljának 16 GB-os változatát, amely néhány kisebb teljesítményjavítással és jobb Wi-Fivel érkezik, valamint matt fekete színben, amely kifinomult vezérlődizájnra vall.

A vállalat elmondta, hogy finomítottak magán a vezérlőn is, a joystick és a gombok jobbak lettek, és a késési idő is javult. Ráadásul az új verzió a legutóbbi firmware frissítéssel érkezik, amely javítja a készülék általános teljesítményét. Azt egyelőre még nem tudni pontosan, mi teszi lehetővé a konzol számára a jobb Wi-Fi kapcsolatot.

 

Az eredeti 8 gigás verzió továbbra is 99 dolláros áron kapható, a 16 gigás pedig megvásárolható az Amazonnál vagy közvetlenül az Ouya honlapján 129 dollárért.

 

 

Forrás: Übergizmo.com

Vissza