Smartmobil 2014: magyar startupok a világsiker küszöbén

forrás: Prím Online - 2014. március 18.

Nemzetközi is kezdenek sikeresek lenni az új magyar startupok, többen a tavalyi Smartmobil (SM) konferencián kaptak lendületet. A Prezi, a Ustream, a LogMeIn és az NNG példáját követve újabb hazai fejlesztések indultak el a világsiker útján. A SOPRESO bizonyítja, hogy prezentációs app fejlesztésben tudunk újat mutatni, a StatzUp virtuális focival, a Response és a Turtle Games pedig a nagysikerű Guitar Hero mobilos változatával, a SongArckal ér le sikereket.

Új üstökösök tűntek fel a magyar digitális szektor egén, melyek a már jelentős sikereket elért hazai tech vállalatokat követve a nemzetközi piacok meghódításán dolgoznak. A tavalyi SM konferencia startup versenyein feltűnt fejlesztők közül több is rácáfol arra a gyakori kritikára, hogy bár a magyar garázscégek ötletei jók, a piaci sikerhez szükséges üzleti készségek hiányoznak. A hazai mobiltechnológiai és digitális piac egyik legjelentősebb szakmai rendezvénye, az SM 2014 konferencia idén is nagy hangsúlyt fektet a startupokra. A világ legdinamikusabb tech központjaiból érkeznek szakemberek, hogy átadják tapasztalataikat a hazai szakma szereplőinek.

Újabb magyar prezi forradalom a láthatáron 

A tavalyi SM startup versenyen döntős SOPRESO csapata által kifejlesztett prezentációs webalkalmazás teljesen új dimenziókat nyit meg az élő előadások interaktivitásában. A Twitter ihlette app lényege, hogy a közönség tagjai okoseszközeiken követhetik és kommentelhetik a slide-okat, illetve kérdéseket tehetnek fel az előadónak.

A résztvevők megoszthatják egymással és az előadóval virtuális névjegyüket, így a kapcsolatépítés is hatékonyabbá válik. Az előadás alatt elindult párbeszéd később is folytatódhat, egybentartva a prezentációnak köszönhetően kialakult mikroközösséget. Az április 3-án megrendezendő SM 2014 résztvevői a konferencia előadásai során élesben, maguk is kipróbálhatják a tavaly óta immár piacképes termékké érett szolgáltatást.  

Közel egymillióan használják a mobilos zenei játékot

A Response és a Turtle Games közös fejlesztését méltán nevezhetjük a mobilos Guitar Heronak. A kifejezetten nemzetközi piacokra készült alkalmazás a tavalyi SM keretében megrendezett Microsoft Imagine Cup fejlesztői verseny döntőjében vett részt. A zenei app már most óriási siker: közel egymillióan töltötték le, amivel egycsapásra a legjobb Windows Phone-os játékká avanzsált. A SongArc az USA-ban a legjobban értékelt játékok között az 5. helyet érte el, a letöltések számát tekintve pedig bekerült a TOP 10-be.

Virtuális fociban már lenyomjuk a világot 

A StatzUp egy mindössze kétéves sikertörténet. A startup még csak négy embert foglalkoztatott tavaly, amikor elindultak az SM versenyén – mára azonban 11 főre bővült a csapat. A fejlesztés alapja egy professzionális nemzetközi adatbázis, amelyet edzők is használnak. Ebből készült egy mobil alkalmazás, majd elindult egy interaktív online játék fejlesztése NB1-es játékosokkal.

A tavalyi SM konferencia alatt kezdődött az egyeztetés a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, aminek eredményeképp az alkalmazás az MLSZ hivatalos játéka lett, és most már külföldön is tervezik értékesíteni. Az első nagyobb nemzetközi projekt a nyári foci-vb lesz. A cég már kockázati tőkebefektetést is kapott, és a játékot jelenleg 3 ügynökség segítségével összesen 18 országban árulják világcégeknek white label szolgáltatásként. A tervek szerint ősszel megjelennek a Facebook-on, mobilfelületeken és Xbox-on is.  

Budapesten a Waze és a Spotify 

Az idén ötödik alkalommal, a Magyar Telekom főtámogatásával megrendezésre kerülő SM 2014 konferencia számos külföldi nagyágyút hoz el Budapestre. Eljön többek között a Waze alelnöke Fej Shmuelevitz, de itt lesz a Spotify fejlesztési igazgatója, Kevin Goldsmith is. A rendezvényen előad továbbá a Wolfgang Hisserich, a Deutsche Telekom alelnöke. A résztvevők első kézből kaphatnak információkat az utóbbi idők legnagyobb magyar felvásárlási sztorijáról, az IND Group vezérigazgatójától, Vinnai Balázstól.

Tavalyhoz hasonlóan idén is lesz startup verseny: az SM 2014 ismét otthont ad a tizedik jubileumát ünneplő Microsoft Imagine Cup döntőjének, továbbá az SM 2014 konferencián debütálhatnak az április 2-án megrendezésre kerülő Startup Tavasz versenysorozat nyertes csapatai is. A hazai mobil és digitális szakma csúcsrendezvénye iránt óriási az érdeklődés, már közel hétszáz látogató jelezte részvételi igényét.

 

 

Vissza