Több korábbi Skype-verzió is nyugdíjba vonul – érdemes frissíteni

Czipperer Dia - 2014. június 26.

A Microsoft frissítette Skype programját, és ezzel együtt a régi verziókat nyugdíjba küldi. A vállalat szerint érdemes frissíteni a legújabb verzióra, hogy ne legyen semmilyen fennakadás, a korábbi verziók esetén pedig használhatatlan lesz a program.

A Skype hivatalos blogján jelentette be, hogy frissítette a programot, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a régi verziók leköszönnek. A lépésre azért van szükség, mert elmondásuk szerint szeretnék a legjobb felhasználói élményt nyújtani a felhasználóknak, és ezért a legutóbbi változatokra fókuszálnak a jövőben.

Nem azonnal tűnik el minden verzió, ez egy hosszabb, nagyjából négy hónapos folyamat eredménye lesz. Már a 6.13-as verzió, illetve Macnél a 6.14-es és az annál korábbiak is beleesnek a rostába. 

A Microsoft arra figyelmeztet minden felhasználót, hogy frissítsen mielőbb a legújabb verzióra, hogy gond nélkül tudják használni a szolgáltatást. Bár azt egyértelműen nem teszik hozzá a bejegyzésben, hogy mi lesz akkor, ha valaki nem frissíti a programot, ám a nyugdíjazás egyértelműen azt jelenti, hogy a régi verziókkal használhatatlan lesz a program. 

A blogon valaki rá is kérdezett erre, hiszen egyértelműen nem írtak arról, mit is jelent a nyugdíjazás. Shana Pearlman, a Skype egyik munkatára fejtette ki, hogy mindez azt jelenti, hogy a korábbi verziókkal nem lehet majd bejelentkezni a programba.

 

A legújabb verzió újdonságai közé a számos hibajavítás mellett az is, hogy ismerősünknek úgy is üzenehetünk, ha éppen nincs online, illetve a teljes beszélgetési napló megtekinthető azokon az eszközön, amelyeken használjuk a Skype-ot. További jó hír, hogy az olvasott/nem olvasott levelek egyik eszközről a másikra szinkronizálódnak. Ezek a feature-ök nemrég debütáltak az iPhone alkalmazásban is.

 

 

Forrás: Skype

Vissza