Tömeggyártásba került az iparág első 512 gigabájtos, BGA-tokozású NVMe SSD-je

Kütyü Magazin - 2016. május 31.

A Samsung Electronics, a fejlett memóriatechnológiák vezető vállalata bejelentette, hogy megkezdi az iparág első NVMe PCIe BGA-tokozású szilárdtest-meghajtójának (solid state drive, SSD) tömeggyártását a következő generációs számítógépekben és az ultravékony notebookokban való felhasználáshoz.

A PM971-NVMe elnevezésű új BGA NVMe SSD rendkívül kisméretű tokozással rendelkezik, az összes lényeges SSD-alkotórészt tartalmazza, beleértve a NAND flash memóriát, a DRAM-ot és a vezérlőt is, miközben kiemelkedő teljesítményt nyújt.   

„A Samsung új BGA NVMe SSD-je az elérhető legkisebb formátumával és az akár 512 GB-os tárolási kapacitásával megháromszorozza a tipikus SATA SSD-k teljesítményét” – mondta Jung-bae Lee a Samsung Electronics Memory Product Planning & Application Engineering tervezőcsoportjának szenior alelnöke – „A kisméretű SSD bevezetésének köszönhetően a globális számítástechnikai vállalatok időben hozhatnak forgalomba karcsúbb és elegánsabb számítástechnikai eszközöket, miközben a fogyasztók számára még jobb számítógépes környezetet tudnak biztosítani.”

A BGA-tokozású PM971-NVMe SSD konfigurálását a Samsung 16 darab 48 rétegű, 256 gigabites (Gb) V-NAND flash chipje, egy 20 nanométeres 4 Gb LPDDR4 mobil DRAM chip és egy nagy teljesítményű Samsung vezérlő kombinációja tette lehetővé. Az új SSD mérete 20 mm x 16 mm x 1,5 mm, a tömege pedig mindössze körülbelül 1 gramm (összehasonlításként egy amerikai tízcentes érme súlya 2,3 gramm). Az egytokozású SSD térfogata körülbelül a százada egy 2,5”-es SSD-nek vagy HDD-nek, a felszíne pedig körülbelül ötöde az M.2 SSD-nek, ami sokkal nagyobb tervezési rugalmasságot biztosít a számítástechnikai eszközök gyártói számára.

Ezen túl a PM971-NVMe SSD olyan szintű teljesítményt nyújt, amely könnyen felülmúlja a SATA 6 Gb/mp-es interfészek sebességhatárát. A TurboWrite technológia használata esetén akár 1500 MB/mp-es szekvenciális olvasási, illetve 900 MB/mp-es gyorsaságú szekvenciális írási sebesség is elérhető. Ez a teljesítmény egy 5 GB-nak megfelelő Full-HD videó körülbelül 3 másodperces átmásolásával, vagy 6 másodperces letöltésével egyenértékű. Az SSD emellett akár 190 K, illetve 150 K véletlenszerű olvasási és írási IOPS-értékkel (input/output-művelet másodpercenként) is bír, így a nagy sebességű műveletek könnyen kezelhetők. Egy merevlemez ezzel szemben csak legfeljebb 120 IOPS-t tud feldolgozni véletlenszerű olvasásnál, így az új Samsung SSD ebből a szempontból több mint 1500-szor gyorsabb, mint egy HDD.

A PM971-NVMe SSD sorozat 512 GB-os, 256 GB-os és 128 GB-os változatban jelenik meg. A Samsung már ebben a hónapban világszerte elérhetővé teszi ügyfelei számára az új SSD-t.

A világ egyik vezető SSD beszállítójaként a Samsung már hosszabb ideje az iparágat megelőzve vezet be fejlett memória eszközöket. 2013 júniusában például bemutatta az XP941 SSD M.2 (mini PCI-Express 2.0) 80 mm x 22 mm méretű meghajtót, amely szintén az iparág első számítógépek számára fejlesztett PCIe SSD-je volt. A Samsung azt tervezi, hogy az új, nagy teljesítményű, BGA-tokozású NVMe SSD-vel gyorsan bővíti piacát a következő generációs prémium notebook számítógépek szektorában. A Samsung még ebben az évben szeretne bevezetni ennél is nagyobb kapacitású és szupergyors NVMe SSD-ket, hogy maradéktalanul meg tudjon felelni a jobb teljesítmény és nagyobb sűrűség iránti egyre növekvő felhasználói igényeknek.  

Kulcsszavak: memória, SSD, Samsung
Vissza