A jövő autói menthetik meg a bolygónkat

Kütyü Magazin - 2015. november 26.

A CES legnagyobb érdeklődéssel várt kiállítói minden évben az autóipar szereplői, akik 2016 januárjában is kitesznek magukért. A GM, az Audi vagy éppen a Mercedes mérnökei soha nem látott balesetelkerülő alkalmazásokkal, 3D nyomtatóval gyártott alkatrészekkel, szélvédőbe épített kijelzőkkel és számos elképesztő újdonsággal készülnek a világ legnagyobb technológiai kiállítására.
 

Az elektromos meghajtás és az önjáró autók jelenléte még csak a jéghegy csúcsa. Már tavaly kiderült, hogy az önjáró autók lelépnek a sci-fi fantáziák polcáról, és hamarosan be is parkolnak mindennapi életünkbe. A Mercedes a CES 2015-ön mutatta be F015 Luxury in Motion névre keresztelt prototípusát, az idei sanghaji CES Asia kiállításon pedig az Audi rukkolt elő R8 e-tron nevű automata csodájával. Az önvezérlésre képes technológiákat pár éven belül már szériaautókhoz is rendelni lehet, az új generációs lézerszkennerrel, az ultrahangos érzékelőkkel, a radarral és videokamerákkal felszerelt önjáró autó nem álom többé.

Mit hoz a jövő? A 3D-s nyomtatók térhódítása nem kíméli az autóipart sem, a GM szakértői szerint pár éven belül kulcsszakmává válik majd a 3D-s nyomtató mérnök minden piaci szereplő életében. A szakértők szerint 2025-re az autók nemcsak hogy maguktól és szinte kizárólag elektromos meghajtással működnek majd, hanem mesterséges intelligenciájuk segítségével együtt is élnek majd az őket környező világgal. Az okosautók kommunikálni fognak társaikkal, tanulnak tőlük és alkalmazkodnak hozzájuk.

Megelőzéssel mentenek életet a jövő autói

Az alkalmazkodás egyik legkritikusabb pontja az egymás veszélyeztetése nélküli közlekedés és a balesetek kivédése lesz az önjáró autók világában. A közlekedési balesetek 90 százaléka emberi hibára vezethető vissza, az önvezető járművek térnyerésével tehát a balesetek száma látványosan csökkenhet majd. Számítások szerint, ha csak az utakon közlekedő járművek 10 százaléka válna automatává, azzal máris évi 1100 életet lehetne megmenteni. És akkor a környezetet megóvó technológiák, valamint a baleset-megelőző alkalmazások eredményeivel még nem is számoltunk.

Debütál egy többkamerás érzékelőrendszer, mely valós idejű környezeti információk alapján tartja a megfelelő sávban járművünket, így csökkentve a sávelhagyásból származó karambolok előfordulását. Szintén megjelenik az esetleges akadályokat nagy sebességnél is magától kikerülő automatika a CES 2016-on.

 



A szélvédőbe épített digitális kijelzők segítenek a sofőr figyelmét az úton tartani, és bemutatnak egy vezetés közbeni chatelést korlátozó technikát is. A technológia lényege, hogy fizikai és hangjelzéssel tudatja a sofőrrel, ha sebességváltáson kívül engedi el a kormányt, ezzel segítve elő a biztonságos úttartást. És persze nem csak úton levőkre figyelnek oda korunk mérnökei, a gyalogosfigyelő szenzorok a másodperc tört része alatt reagálnak és speciális vészfék-technológiával vigyáznak az úton áthaladókra.

A soron következő CES-t 2016. január 6–9. között rendezik Las Vegasban. A globális fogyasztói elektronikai ipar legnagyobb éves seregszemléje már több mint 40 éve a fejlesztők és az úttörő technológiai újítások legfontosabb globális színpada.

 

Vissza