Kezdd az évet laptop wellnessel

Kütyü Magazin - 2022. január 12.

Ha körülnézünk otthon, a legtöbb családban találunk legalább egy, de gyakran több laptopot is. Akár most újítottunk be egyet karácsonyra, akár már régebb óta használjuk, fontos, hogy minél jobb állapotban tartsuk ezeket az eszközöket, ezzel is megőrizve teljesítményüket. Új év, új kezdet, szól a mondás, amit érdemes számítógépünkre is kiterjeszteni, és a januári karbantartási hónap alkalmából egy kis törődésben részesíteni. A Dell szakértői ehhez adnak most hasznos tanácsokat, hogy laptopunkat még hosszú ideig gondtalanul használhassuk munkára, játékra, kapcsolattartásra vagy amire csak szeretnénk.

Ép testben ép lélek

Ha máskor nem, a koronavírus-járvány alatt biztos megtanultuk, hogy az egészségünk megőrzése szinte mindennél fontosabb, hiszen betegen nem tudjuk ellátni teendőinket. Ez laptopunkra is igaz. Ahogy pedig megelőzéssel és környezetünk tisztán tartásával elkerülhetjük a megbetegedéseket, úgy gépünket is megóvhatjuk a kártevőktől egy megbízható vírusellenőrző program telepítésével és folyamatos frissítésével. Elsőre bonyolultnak tűnhet a feladat, de számos videót találunk a neten, melyek a folyamat minden lépését részletesen bemutatják.

Hasznos tipp: bizonyos gyártók – köztük a Dell is – előre telepítenek biztonsági megoldásokat készülékeikre, így laptopvásárlás előtt célszerű ezt is figyelembe venni a választásnál.

Buli után most takarítás

Senki sem szeret a szilveszteri vagy szülinapi parti után maradt felfordulás nyomainak eltüntetésével foglalkozni, de annál kellemesebb érzés utána a tiszta, rendezett lakásban tölteni az időt. Gondoljunk erre, amikor számítógépünk tartalmáról van szó. Hónapok alatt egy halom fájl halmozódhat fel, ami csökkenti a tárhelyet és ezáltal a gép teljesítményét. Pár egyszerű művelet rendszeres elvégzésével jelentős helyet szabadíthatunk fel.

  • A tárterület-használat optimalizálásával fájlokat mozgathatunk át a kevésbé leterhelt meghajtókra. Minden csak egyensúly kérdése, nem igaz?
  • Ha nyaralós fotóink, féltve őrzött videóink és zenéink sok helyet foglalnak, de csak ritkán vesszük elő őket, mentsük ki őket egy külső meghajtóra.
  • A konyhai szemeteshez hasonlóan a számítógép lomtárát is érdemes gyakran üríteni. Az ott csücsülő, feleslegessé vált fájlok végleges törlésével ugyanis rengeteg tárhely válik újra elérhetővé.

 

Kívülről is takarítsuk meg időnként a gépet, ami a járványhelyzetben egyébként sem árt. Figyeljünk azonban oda néhány fontos szabályra:

  • Tisztítás előtt kapcsoljuk ki a laptopot, és húzzunk ki belőle minden kábelt, illetve USB eszközt!
  • Használjunk eldobható kesztyűt, mikroszálas törlőkendőt és 70-30 arányú izopropil alkohol-víz oldatot.
  • A monitorra ragadt apróbb cseppek ellen kizárólag speciális monitortisztító kendőt vagy spray-t vessünk be, így nem okozunk karcolásokat a kijelzőn. 
  • Felejtsük el a hagyományos háztartási tisztítószereket!  Kerüljük a klóralapú, ammóniát, peroxidokat tartalmazó oldatokat, oldószereket (pl. aceton) és az etilalkoholt. 
  • Sose spricceljünk folyadékot közvetlenül a gépre vagy a kiegészítőkre, csak a kendőre.
  • A képernyőt balról jobbra egy mozdulattal töröljük le, így haladjunk fentről lefelé.
  • Ügyeljünk rá, hogy ne kerüljön folyadék a billentyűk közé, a képernyő szélénél a gépbe vagy a portokba, mert tönkreteheti a gépünket. Nem szabad túl erősen sem törölni, mert megsérülhet a felülete. Hagyjuk, hogy a levegőn megszáradjon a gép, mielőtt bekapcsoljuk.
  • Ha szeretünk a laptop előtt nassolni, akkor feltétlenül szerezzünk be egy sűrített levegős spray-t, amivel a billentyűk közé szorult apró ropi- és sütimorzsákat egy szemvillanás alatt eltávolíthatjuk. Nem egy nagy összeg, és akár évekig is kiszolgál. 

 

Hagyjunk időt a pihenésre

Ha folyamatosan pörgünk és nem pihenünk eleget, egy idő után túlhajtjuk magunkat, és kimerülnek a tartalékaink. Hasonló a helyzet számítógépünkkel is. Ha azt szeretnénk, hogy hosszú távon is jól teljesítsen, vigyáznunk kell az akkumulátorára. Néhány beállítással, illetve új szokás bevezetésével jelentősen növelhetjük az üzemidőt.

  • Mindig a laptop eredeti hálózati adapterét használjuk! Ne próbálkozzunk harmadik féltől származó töltőkkel vagy akkumulátorokkal!
  • Minden esetben kapcsoljuk ki a készüléket, amikor magunkkal visszük. Ne csak alvómódba helyezzük, amikor a táskánkba tesszük.
  • Használjuk az energiatakarékos üzemmódot, és csökkentsük a képernyő fényerejét is, ha nincs rá szükség.
  • Zárjuk be a felesleges programokat. Győződjük meg arról, hogy a háttérben futnak.
  • Ne használjuk a gépet extrém meleg vagy extrém hideg környezetben. Ha téli napokon magunkkal visszük, adjunk egy kis időt neki, mielőtt újra bekapcsoljuk, hogy elérje a szobahőmérsékletet.
  • Ne tartsuk folyamatosan áram alatt a gépet.
  • Ha nincsen rá szükségünk, kapcsoljuk ki a billentyűzet háttérvilágítását. 
  • Kapcsoljuk ki a Bluetooth-ot és a wifit is, ha nem használjuk! A repülő mód aktiválásával ez egy gombnyomással megtehetjük.
  • Hasonlóképpen kapcsoljuk ki a tartózkodási hely megosztását.
  • Állítsuk be, hogy ha nem vagyunk a gép előtt, mennyi idő után kapcsoljon be az alvómód.
  • Ha folyamatosan szinkronizálja a gépünk az e-maileket, akkor jobban fog merülni. Állítsunk be hosszabb szinkronizálási időt. Ha pedig nincs rá szükségünk, akkor akár ki is kapcsolhatjuk.
  • Mindig tartsuk karban a firmware-t, szükség esetén frissítsük.

Extra tipp: A Dell Optimizer szoftver is segít karban tartani a gépünket. Ez egy mesterséges intelligencián és gépi tanuláson alapuló szoftver, amely a használathoz igazodva optimalizálja a teljesítményt és az akkumulátor üzemidejét.

Vissza