Szórakozva tanít a KRÉTA idegen nyelvi modulja

Kütyü Magazin - 2024. január 4.

Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik. Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a KRÉTA fiókkal rendelkező magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is nagyon megszerették az alkalmazást a tesztidőszak alatt.

 

A KRÉTA rendszert a legtöbb felhasználó adminisztrációs felületként ismeri, de számos olyan funkcióval is rendelkezik, amely a diákok és a pedagógusok számára egyaránt rendkívül hasznos. Ilyen az Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) is, mely játékos módon segíti a gyerekek nyelvtanulását a saját szintjükön alapfoktól egészen az emelt szintű érettségiig, ezáltal ingyenes nyelvtanulást biztosítva. A modul azok számára is hasznos lehet, akik nyelvvizsgára készülnek, illetve azon fiatalabb diákok is sokat profitálhatnak belőle, akik még távol vannak ugyan az érettségitől és a nyelvvizsgától, de fontos számukra a nyelv minél mélyebb elsajátítása. Miholics Zoltán, az IFM szakmai vezetője elmondta, a fiatalok igényeihez igazodva videótartalmak állnak a több ezer elérhető lecke középpontjában, amelyek egyszerre bővítik a szókincset, javítják a kiejtést, illetve fejlesztik a beszédkészséget és a nyelvtani tudást.

Miholics Zoltán nyelvtanárként kollégáival együtt a koronavírus-járvány kirobbanását követően szembesült azzal, hogy a távoktatás miatt újfajta szemléletmódot kell beépíteni a tanítási módszerekbe, aminek elengedhetetlen részét képezték a különböző online alkalmazások. A pedagógus elmondása szerint bár korábban is használtak ilyen applikációkat, egy csapásra nagyobb szükség lett rájuk és nélkülözhetetlenné váltak.

A pécsi nyelvtanárnak nem sokkal később egy továbbképzésen mutatták be a magyar fejlesztésű appot, amit egy együttműködés keretein belül volt lehetőségük tesztelni az iskolában. 

„Nagyon megszerettem nemcsak én, hanem a kollégáim, és ami a legfontosabb, a diákjaim is, így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a KRÉTA-val azon dolgoznak, miként integrálhatnák az alkalmazást a magyar köznevelésbe. Ennek eredményeként jött létre tulajdonképpen az Idegennyelvi Felkészítő Modul, azaz IFM” – mutatott rá.

Miholics Zoltán szerint ugyan a KRÉTA rendszert a legtöbben még mindig csak adminisztrációs rendszerként ismerik, ahol a pedagógusok üzennek a szülőknek és beírják az érdemjegyeket, az ingyenes nyelvtanulási és nyelvtanítási lehetőséget is egyre több diák és tanár kezdi megismerni és megkedvelni. Nem véletlenül, hiszen páratlanul gazdag tárház áll a tanulók rendelkezésére, ami ráadásul a nemzeti alaptanterv elvárásaihoz is maradéktalanul igazodik.

 

 

Úgy tanulnak nyelveket a gyerekek, hogy szinte észre sem veszik

Az IFM szakmai vezetője elmondta, hogy az alkalmazásban a magyarországi általános- és középiskolások számára jelenleg az angol és német nyelv érhető el: előbbi a felsőfokú nyelvvizsga, utóbbi az emelt szintű érettségi szintjéig tartalmaz tananyagokat. A Modul tanárok számára kifejlesztett felületén pedig nyelvi szintek, témák, de akár a Nemzeti alaptanterv évfolyamonként meghatározott témakörei alapján is lehet szűrni, majd kiosztani a leckéket.

„A játékos alkalmazás arra ösztönzi a felhasználót, hogy folyamatosan dolgozzon vele. A fiatalok igényeihez igazodva videótartalmak állnak a leckecsoportok középpontjában, amelyek naprakész, informatív tartalmakat adnak, valós élethelyzeti szituációkban. Összesen 13 szintre bontjuk az alkalmazásban a nyelvtanulás folyamatát, ahol általában két-három szint felel meg egy nyelvi szintnek. Minden egyes szintet öt téma köré csoportosítunk, melyeken belül 10-12 leckecsoportot különítünk el. Az app előbb a kulcskifejezéseket és azok kiejtését tanítja meg játékosan a diákoknak, ami így a videós anyagban már nem lesz számukra teljesen ismeretlen” – sorolta.

Miután a tanuló megnézte a videót, az interaktív feladatok rákérdeznek annak tartalmára, a megtanult kifejezések jelentésére, ezután pedig egy nyelvi gyakorló lecke következik. A témához kapcsolódóan emellett egy chatbot segítségével párbeszédes szituációkat is lehet kezdeményezni, a nyelvtanulónak így lehetősége van arra, hogy témától függően beszélgessen egy bolti eladóval, egy orvossal vagy taxisofőrrel.

Egy-egy egység átlagosan három-hét percnyi feladatvégzést igényel, egy leckecsoport így 30-40 perc alatt. Az alkalmazás viszont olyannyira interaktív, hogy a diákok sokkal inkább érzik ezt egyfajta játéknak, mintsem kötelező jónak, sőt, azok a tanulók is hatalmas fejlődésre képesek észrevétlenül az alkalmazás használata során, akik egy kicsit le vannak maradva a tananyaggal.

 

  

Hogy érhető el az IFM a tanulók számára:

 

Belépés az IFM tanulói felületébe a KRÉTA appon keresztül:

Elérés:

1. Nyissuk meg a KRÉTA tanulói applikációt

2. Kattintsunk az alsó menüsoron a ‘Továbbiak’ -ra

3. Kattintsunk a ‘Nyelvtanulás’ gombra

4. Majd töltsük le a térítésmentes KRÉTA IFM (Xeropan) applikációt. A rendszer automatikusan belépteti a tanulót a KRÉTA fiókjába.

 

Belépés az IFM tanulói felületébe közvetlenül a KRÉTA IFM (Xeropan) appon keresztül:

Elérés:

1. Nyissuk meg a lenti linkek egyikét

Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.application.xeropan&listing=ifm

iOS: https://apps.apple.com/us/app/xeropan-learn-languages/id899256917?ppid=f7275947-7eb4-4b1c-b100-e75094f38298

Web: https://kozneveles.xeropan.com/

2. Lépjünk be a nyitó oldalon a KRÉTA fiókkal. Itt fontos, hogy a KRÉTA fiókkal történjen a belépés, ekkor térítésmentes KRÉTA-n keresztül a nyelvtanulás

3. Jó tanulást!

 

Tanárok számára belépés a KRÉTA felületén keresztül:

A KRÉTA IFM tanári felület előnyei:

A KRÉTA IFM Tanári moduljának segítségével a tanárok személyre szabott leckéket és feladatokat állíthatnak össze, figyelembe véve a diákok egyéni igényeit és tanulási ütemét. Az automatizált értékelésnek köszönhetően jelentős időmegtakarítást jelent ez a tanárok számára, míg az IFM interaktív leckéi segítenek fenntartani a diákok érdeklődését és motivációját, ami növeli a nyelvtanulás hatékonyságát.

Elérés:

1. Nyissuk meg a KRÉTA tanári felületét

2. Digitális Kollaborációs Tér (DKT)

3. [felső menüsorban] Feladatok

4. Nyelvi feladatok

5. [képernyő jobb felső sarkában] ‘Új nyelvi feladat’ gombbal böngészhetünk az IFM, alapfoktól felsőfokig terjedő, 3 évnyi angol és német interaktív leckéi között.

Vissza