A Samsung virtuális valóságában koncertezett a Years & Years

Kütyü Magazin - 2016. március 2.

Vasárnap este a virtuális valóság (VR) és zeneipar történetében úttörő eseménynek lehettek részesei, akik élőben követték a Years & Years zenekar interaktív, streamelt VR előadását Londonból.

A Samsung Galaxy S7 bemutatását követően az együttes egy igazán rendhagyó koncerttel indította régóta várt európai turnéját. A maga nemében egyedülálló Years & Years előadást kifejezetten a Samsung Gear VR-ra tervezték, amivel tovább szélesítették az élő virtuális valóságban történő közvetítés nyújtotta lehetőségeket. 

A zenerajongók Európa-szerte csatlakoztak a vizuálisan is lenyűgöző élő adáshoz, amely során a zenekar Communion című platina albumáról a ‘Worship’, a ‘Shine’, a ‘Desire’ és a ‘King’ című számokat hallgathatták meg. A nézők a Samsung Gear VR készüléküknek köszönhetően három különböző kameranézet között váltogathattak, így eddig soha nem tapasztalt módon merülhettek el az élő produkcióban. A rajongók kiemelt helyekről – az első sorból, a banda mellől a színpadról vagy akár felülnézetből is – követhették élőben a történéseket.

A Years & Years együttes az esemény után elmondta: „Teljesen a koncert hatása alatt vagyunk! Korábban még sohasem csináltunk ehhez a show-hoz foghatót. A virtuális valóság elemek számunkra és a nézők számára is egy teljesen új dimenziót adtak az elő fellépéshez. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy mi lehettünk az első művészek, akik ilyen egyedi, speciális és magával ragadó élményt adhattak a rajongóiknak.  Már alig várjuk, hogy visszanézhessük magunkat 360 fokban.”

David Lowes, a Samsung Electronics Europe marketing igazgatója szerint: „A vasárnap esti koncert egy olyan együttműködés eredményeként jött létre, amelynek köszönhetően a zenerajongók Európa-szerte ízelítőt kaphattak abból, miként képes megváltoztatni az okostelefon és a virtuális valóság az elő előadás művészetét – és ezzel együtt a közönség élményét is. A Years & Years együttes hozzánk hasonlóan törekszik a folyamatos fejlődésre és innovációra, ezért nagyon szerettünk velük dolgozni azért, hogy a technológiánk segítségével ez a páratlan élmény megszülethessen.”

A Samsung Galaxy S7 és S7 edge boltokba kerülésének apropójából a Years & Years forradalmian új koncertje március 11-én, pénteken debütál a széles közönség előtt. Ezt követően a 360 fokos videó visszanézhető lesz a Samsung YouTube és Facebook csatornáin, illetve az Oculus store-ból letölthető a Samsung + Years & Years alkalmazáson keresztül is.

A koncert virtuális valóságba való átültetésében Sam Wrench rendező is közreműködött, tulajdonképpen az ő fejéből pattant ki a 360 fokos, kör alakú színpad ötlete, amely tökéletesen kiegészítette a VR élményt. Sam elképzelése az volt, hogy egy lenyűgöző UHD-s és LED-es kupolaszerű szerkezetet hoznak létre, amelynek mind a zenekar, mind pedig a közönség a szerves része. Így egy olyan bensőséges világ jött létre, amely a zenével együtt élt és transzformálódott. A közönség egy programozható LED-es csuklópántot is viselt, emellett további interaktív elemként a koncert végén lehulló konfetti is fokozta az élményt.

Sam Wrench, rendező, aki korábban olyan neves zenei formációkkal dolgozott együtt, mint a Blur, George Michael és Mary J. Blige elmondta: „Egy egészen újszerű élmény volt számomra a virtuális valóságban rendezni, egy olyan lehetőség, amelybe izgatottan vágtam bele. A viszonylag új felület esetében nem csak az jelentette a kihívást, hogy eltaláljuk a megfelelő és esztétikus színpadméretet, de az is, hogy hogyan alkossuk meg úgy az egyes háttérelemeket, hogy azok a virtuális valóságban is segítsenek a közönségnek teljesen elmerülni a zene nyújtotta élményben.”

Jack Melhuish, a Polydor Records marketing igazgatója hozzátette: „Arra törekszünk, hogy élen járjunk a zenei innovációk terén, ezzel egy egyedi módot kínálva a művészeinknek a zenéjük megalkotására, a rajongóknak pedig az alkotások átélésére. A Samsung technológiájának köszönhetően a vasárnapi koncerttel beléptünk a zene jövőjébe, és újradefiniáltuk a művészek és a rajongók számára a lehetséges fogalmát. Miközben az élő előadás továbbra is fontos marad, mindig is lesznek létszámbeli korlátai. Ez az aktivitás megmutatta, hogy a Galaxy S7-tel vagy S7 edge-dzsel felszerelt Gear VR egy hiteles és minőségi alternatívát jelent, hogy ezentúl ne csupán kevesen élhessék át az élő koncert varázsát.”

Ha lemaradtál a vasárnapi koncertről, látogass el a Samsung Facebook oldalára vagy iratkozz fel a Samsung YouTube csatornájára, és légy részese Te is az élménynek március 11-én! 

Kulcsszavak: Gear VR, Samsung, internet
Vissza